mindig ez a kényszer,
ami hajt tovább, előre,
fejjel neki vagy
jobb híján
teljes testtel bele
a kimerültségbe,
cél nélkül, mert
az út a fontos
- ha bele is szakadok -,
a végtelen, semmibe kanyargó
kétségbeesés,
amit hegyként próbálok meghódítani,
hiába a figyelmeztetés,
hogy amit látok,
csupán egy felhő
a horizont peremén.
